Híreink
Adventi délután
A tegnapi napon meggyújtottuk advent harmadik gyertyáját. Köszönjük szépen Miklós János atya lélekemelő gondolatait, a Bársonyvirág Énekkar közreműködését, a besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkör fellépését és Nagy Krisztiánnak a hangosítást, illetve Kiss Alexandra művésznőnek a szép karácsonyi dalokat.
Elismerő oklevelet vett át Szabari Levente – a zene szeretetével példát mutatva erősíti Szászberek jó hírnevét illetve a zenei versenyeken elért kiemelkedő eredményei miatt.
Valamint elismerő oklevelet vett át Bugyi László is, aki a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében nyújtott önzetlen és jószándékú gabona felajánlásaiért. Vasas Ferencné „A legszebb konyhakertek” helyi verseny elnökasszonya a díjazottaknak adott át okleveleket, emléklapokat.
I. helyezett lett Balogh András
II. helyezett lett Szarvák Zoltán
III. helyezett lett Gortváné Gere Ibolya
Gratulálunk nekik, reméljük, jövőre még többen neveznek erre a versenyre!
Természetesen idén sem maradt el a már hagyománnyá vált újszülöttek köszöntése. Köszönjük szépen a szülőknek, akik elfogadták meghívásunkat, természetesen akik nem tudtak jelen lenni az átadón, eljuttatjuk nekik az emléklapokat!
Köszönjük minden kedves vendégünknek, akik eljöttek és jelen voltak ezen a kellemes, meghitt eseményen. Ezúton is kellemes készülődést kívánunk a karácsonyi időszakra mindenkinek!
Az esemény galériája ide kattintva érhető el!
Tökfaragó versenyt rendeztünk

Megemlékezés, díjátadás, adományozás
2022. október 21-én pénteken az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk meg a Kohner kocsiszínben. Köszönjük a Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola 8.osztályos tanulóinak az ünnepi műsort. A műsorban közreműködött az iskola énekkara és a Bársonyvirág Énekkar is. Az ünnepség második részében került sor a helyi kitüntetés átadására. Az idei esztendőben a Képviselő-testület a 110/2021.(X.18.) számú határozatával a szászbereki Általános Iskolában végzett több évtizedes pedagógus munkájáért, kiemelkedő gyermekszeretetéért, és a település közösségi életében való aktív részvételérét a „Szászberek Községért” kitüntető díjat Gyáfrásné Nyitrai Katalin Anna részére adományozta. Tisztelettel és szeretettel gratulálunk a kitüntető díjhoz!
Az ünnepség másik fontos eseménye, hogy Szarvák Zoltán két történelmi jelentőségű értéket is adományozott Önkormányzatunk részére: egy tervrajzot és egy térképet. Köszönjük szépen a megtisztelő adományt!










