Adventi délután

A tegnapi napon meggyújtottuk advent harmadik gyertyáját. Köszönjük szépen Miklós János atya lélekemelő gondolatait, a Bársonyvirág Énekkar közreműködését, a besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkör fellépését és Nagy Krisztiánnak a hangosítást, illetve Kiss Alexandra művésznőnek a szép karácsonyi dalokat.
Elismerő oklevelet vett át Szabari Levente – a zene szeretetével példát mutatva erősíti Szászberek jó hírnevét illetve a zenei versenyeken elért kiemelkedő eredményei miatt.
Valamint elismerő oklevelet vett át Bugyi László is, aki a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében nyújtott önzetlen és jószándékú gabona felajánlásaiért. Vasas FerencnéA legszebb konyhakertek” helyi verseny elnökasszonya a díjazottaknak adott át okleveleket, emléklapokat.
I. helyezett lett Balogh András
II. helyezett lett Szarvák Zoltán
III. helyezett lett Gortváné Gere Ibolya

Gratulálunk nekik, reméljük, jövőre még többen neveznek erre a versenyre!
Természetesen idén sem maradt el a már hagyománnyá vált újszülöttek köszöntése. Köszönjük szépen a szülőknek, akik elfogadták meghívásunkat, természetesen akik nem tudtak jelen lenni az átadón, eljuttatjuk nekik az emléklapokat!
Köszönjük minden kedves vendégünknek, akik eljöttek és jelen voltak ezen a kellemes, meghitt eseményen. Ezúton is kellemes készülődést kívánunk a karácsonyi időszakra mindenkinek!

Az esemény galériája ide kattintva érhető el!

0 Comments

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.