Sportcsarnok avató

Szeptember 21-én pénteken ünnepélyes keretek között átadásra került a sportcsarnokunk, ami abból az 581 millió forintos állami támogatásból épült , mely a település sportinfrastruktúráját hivatott fejleszteni. A csarnokot már birtokba vették az iskolások és a labdarúgók is, a jövőben pedig új sportágak is lehetőséget kapnak.

Az 581 millió forintos támogatásból megépült a sportcsarnok lelátóval együtt, a kiszolgáló épületben pedig négy öltöző, egy tornaszoba, játékvezetői öltöző és oktató konferenciaterem is helyet kapott. Kiépült egy élőfüves pálya öntözőrendszerrel és világítással, de a közeljövőben műfüves pálya is készül majd.

Dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztérium európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára maga is aktív sportoló, így a sporthoz köthető fejlesztések közel állnak a szívéhez. Köszöntőjében kiemelte az ismert mondás igazságát, miszerint Ép testben ép lélek. Ugyanis ha rendszeresen sportolunk és karban tartjuk a testünket, fittebbek, szellemileg frissebbek leszünk, ami jó hatással van a szervezetünkre, és megelőzhetjük a betegségeket. Az államtitkár arról is beszélt, hogy hazánkban 2017-ben emelkedett a szabadidő és versenyszerűen sportolók száma 2015-höz képest.

dr Vitályos Eszter államtitkár asszony, Alapi József polgármester, dr Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony szalagátvágás

Az ünnepségen dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy érdemes letelepedni a kistelepüléseken és itt maradni. Majd ismertette a Szászbereken megvalósult fejlesztéseket. Intézmények újultak meg, útfelújítások történtek, járdát építettek, de az orvosi eszközöket is fejlesztették. Jelenleg pedig folyamatban van az ipari park, az ökopálya, és a parkerdő kiépítése.

Bánhidy Vajk, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet igazgatója felhívta a fiatalok figyelmét, hogy egy teljesen új időszámítás kezdődik az iskolában. Majd arra kérte a gyerekeket, felnőtt korukban is emlékezzenek arra, hogy Szászberek mennyire szerette őket, és azt kívánta, ők is legalább annyira szeressék Szászbereket.

Ezután Máthé György esperes, plébános és Miklós János plébános felszentelte az épületet, majd Alapi József, dr. Kállai Mária és dr. Vitályos Eszter ünnepélyesen átvágta a nemzetiszín szalagot.

Az ünnepségen Lisztes Krisztián és Telek András sokszoros válogatott futballisták is tiszteletüket tették, délután pedig fel is avatták az új sportcsarnokot. A Magyar Parlament válogatottja játszott labdarúgó mérkőzést a Szászbereki Öregfiúk csapatával. Az utóbbi gárdát Pető Zoltán is erősítette édesapjával, idősebb Pető Sándorral és testvérével, ifjabb Pető Sándorral.

Ezután a Maros-széki polgármesterek és városi tanácsosok mérkőztek meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közélet csapatával, melyben több település vezetője, köztük Alapi József polgármester, valamint Piroska Miklós a megyei közgyűlés elnöke, illetve Katona Károly, a megyei kormányhivatal főigazgatója is rúgta a bőrt.

0 Comments

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.