Beleszületett a zene világába a szászbereki fiú

Beleszületett a zene világába a szászbereki fiú
Már négyévesen túl volt élete első fellépésén a most tizennégy esztendős Szabari Levente. A Szászberken élő ifjú tehetség akkor még saját „szerzeményét” adta elő dobon szilveszterkor a jászapáti művelődési házban. Azóta viszont már számos ünnepségen szerepelt mint vendégelőadó, és szép versenyeredményekkel is büszkélkedhet.

– Levente már akkor megismerkedett ezzel a hangszerrel, amikor még a pocakomban volt, hiszen az édesapja is dobol – árulja el Szabariné Borbás Judit, Levente édesanyja. – Egy szinte családi együttest is alapítottunk a férjemmel, melyben én énekeltem, az öcsém pedig gitározott, így a fiaink beleszülettek ebbe a világba.

Körülbelül kétéves korában Levente is elkezdett dobolni teljesen önállóan. Négyesztendősen pedig fel is lépett szilveszterkor a jászapáti művelődési házban, mert akkor még ott éltünk. Persze, nem egy ismert dalt játszott el, hanem csak kedve szerint püfölte a dobokat… – teszi hozzá nevetve Judit.

– Hétévesen kezdtem el a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolába járni – kapcsolódik be a beszélgetésbe Levente. – Itt ismerkedtem meg a marimbával, és nagyon megtetszett a hangzása, így a dob mellett ezen a hangszeren és vibrafonon is játszom. Ezenkívül zongorázni is tanulok.

– Többször is hívtak már különféle ünnepségekre fellépőnek főként Szolnokra. Három éve például a megyeházán játszottam marimbán az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulóján. Tavaly a szolnoki utazási kiállításon és Monoron is felléptem, de a szászberki majálison is megmutathattam már, mit tudok – sorolja.

Levente az édesapjától örökölte a dobfelszerelését
Fotó: Czakó Nóra

Tavaly Levente a Győrött megrendezett országos Maros Gábor ütőhangszeres versenyen szóló kategóriában harmadik helyen végzett, ezzel korosztályában Magyarország harmadik legjobbja lett. A három évvel korábbi megmérettetésen pedig duó kategóriában a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel. De öt évvel ezelőtt egy különdíjat is bezsebelt a váci országos ütőhangszeres kamaraversenyen.

Levente nemrég felvételizett a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskolába, ami nagyon jól sikerült. Kétszázhúsz pontnál húzták meg a határt, így kétszázhetvenöt ponttal nem csak ő lett a vizsgára jelentkezők legjobb ütőse, de nagy valószínűséggel szeptembertől ott folytatja majd a tanulmányait. Habár hivatalos eredmény még csak hétfőn várható…

– Mindenképp a zenével szeretnék foglalkozni a jövőben. A szakgimnázium után zeneművészeti egyetemen szeretnék továbbtanulni. Azt viszont nehéz lesz majd eldöntenem, melyik stílust válasszam, mert a klasszikust, a könnyű zenét és a rockot is szeretem.

– Egyelőre nem zenekarban, hanem szólókarrierben gondolkodom, de Debrecenben majd számtalan lehetőség adódik, így ki tudja, mit hoz még a jövő – mondja Levente, majd játszani kezd a marimbán.

Miközben különleges hangzása betölti a házat, Judit elmeséli, hogy Levente a dobfelszerelését az édesapjától örökölte, a marimbát viszont egy egri hangszerkészítőtől rendelték meg, hogy otthon is tudjon gyakorolni. A marimba – mint sok más hangszer – nem olcsó mulatság, és érdekessége, hogy öt évig kellett szárítani hozzá az akácfát.

Levente a dobon is előad nekünk egy rögtönzött produkciót, miközben felvetődik, mit szólnak a szomszédok a nem éppen csendes hobbihoz.

– Megszokták már, sőt, van, aki kifejezetten szereti hallgatni. Levente egyébként nem gyakorol annyit ahhoz képest, hogy milyen szinten van. A zenetanára, Ugró Béla szerint a génjeiben van a zene. Szerencsére a tanulással sincsenek gondjai, hiszen kitűnő tanuló – büszkélkedik Judit.

Kétszer is járt a zarándokúton

Levente a tanulás és a zeneiskola mellett a testmozgásra is fordít időt. Régen versenytáncolt, most pedig a szászberki U14-es focicsapatban játszik mint kapus, és már kétszer tett meg gyalog egy háromnapos zarándokutat a nagyapjával.

– Ez Jászapátiról indul Mátraverebély-Szentkútra, és közel kilencven kilométer. Először tizenkét évesen teljesítettem ezt a távot, és nagyon fárasztó volt. A második nap volt a legrosszabb, akkor negyven kilométert kellett megtennünk – emlékezik vissza Levente.

– Másodjára viszont már egyáltalán nem volt kimerítő. Inkább feltöltött, fizikálisan és lelkileg is kikapcsolódtam tőle. Idén sajnos nem tudok menni, mert épp akkor lesz a ballagásom…

0 Comments

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + három =