Szerző: admin

Napköziotthonos tábor Szászbereken

Szászberek Községi Önkormányzat VP6-19.2.1.-57-3-17 „Vegyes tematikájú napköziotthonos tábor Szászbereken” pályázat keretében 5 napos nyári tábort szervezett általános iskolás tanulók részére 2019. június 24 – 28. között. A táborban 60 diák és 9 felnőtt vett részt 3 csoportban. A foci csoportnak az edzéseken kívül volt ping pong verseny, csocsó bajnokság. A kézműves csoport agyagozott, hűtőmágnest készített, pólókat festettek, rajz tanfolyamon vettek részt. A honismereti csoport íjászkodott, lézer harcoltak, ellátogattak a Zagyvarékasi Faluház és tájházba, megismerkedtek a település történelmével. Két alkalommal voltak Jászboldogházán a strandfürdőben. A tábor június 29-én családi nappal ért véget, ahol volt főzőverseny, családi programok, fellépők. A táborról készült képek a galéria menüpontból érhetők el.

Családi nap

2019. június 29-én a vegyes tematikájú napköziotthonos tábor zárásaként családi napot tartottunk településünkön. A rendezvényre a helyi lakosságon kívül szomszéd településekről is érkeztek a programok iránt érdeklődők. Reggel családi főzőversennyel kezdődtek a programok. Napközben gyermekprogramok, operettműsor, könnyűzenei fellépők szórakoztatták a közönséget. Az önkormányzat szervezésében a VP6-19.2.1-57-3-17 azonosítószámú projekt keretében valósult meg a családi nap.

Néhány kép az eseményről:

Varga Feri és Balássy Betty gyermek műsora
A Nagy Ho Ho Horgász
Dorogi Barbara operett előadása
Dorogi Barbara és Bor Viktor előadása
Anita

2019. Pedagógusnap

„Osztani magad, hogy így sokasodjál,Kicsikhez hajolni, hogy magasodjál,Hallgatni Őket, hogy tudd a világot,Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz!”(Váci Mihály)
A mai napon a pedagógusokat, az óvoda és az iskola dolgozóit köszöntöttük. A délután kellemes hangulatban telt a Kohner kocsiszínben.
Hálásak vagyunk, hogy nap, mint nap féltő okos szóval, de ha kell, segítő szigorral bővítik gyermekeink ismereteit, adnak nekik biztos tudást és tartást az életben.
A pedagógusok emlékét egy életen át magunkban hordozzuk. A tananyag agyunkban megkopik, de szívünk nem felejt. A legigazibb pedagógusok az utolsó percig velünk maradnak.
Köszöntő
Tóth Marcell 4. osztályos tanuló
Osváth Erzsébet: Tanítóinknak
Gyáfrás István volt tanárait köszöntötte Kopré József: Tanítómhoz című verssel
Szabó József alpolgármester úr virágátadás

2019. június 04. Nemzeti Összetartozás Napja

Szászberek Község Önkormányzata 2019.06.04-én a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezést tartott a Községháza előtt. Ahol koszorú került a történelmi Magyarországot ábrázoló területre.

Ezután a templom melletti téren egy régi adósságát rótta le Önkormányzatunk a település lakói előtt. Emlékművet állítson a két világháború települési áldozatainak. Dr. Bene Ildikó volt országgyűlési képviselő segítségével sikerült. Ildikó jelenlétével is megtisztelte a tegnapi avató ünnepséget. Köszönet és hála érte neki.

A települési emlékművünket két jászsági születési művész Tóásó Tibor kőszobrász és Szabó Imrefia Béla szobrászművész készítette. Az Ő kezük munkája a mellettünk lévő téren álló Dr Báró Szászbereki Kohner Adolf szobra is, amelyet már két éve csodálhatunk.

Itt még nem volt vége az ünnepségünknek, mert László Attila Kézdivásárhelyről induló fiatal tehetséges énekes adott élő koncertet a településünk új sportcsarnokában. Ő is bizonyságát adta annak, hogy „Mi egy vérből valók vagyunk…”

Néhány kép itt látható a tegnapi ünnepségről.

Emlékmű
László Attila koncert

Tisztelettel:

Alapi József