Tanévnyitó szentmise az iskolában

Szeptember 22-én, vasárnap délután kis templomunk minden ülő- és állóhelye megtelt iskolánk diákjaival, nevelőivel, meghívott vendégekkel, és a tanulók szüleivel, nagyszüleivel. A tisztelendő atyák és a ministránsok bevonulása után Karkus Dóra és Herczeg Dániel 7. osztályos tanulók szép, ünnepélyes versmondása, majd Lajkó József  igazgató úr szívélyes köszöntő szavai előzték meg a szertartást. A szentmisét Juhász Imre Igazgató Atya celebrálta. Közvetlen hangon szólt diákjainkhoz, megerősítve őket hitükben. Kiemelte: minden gyermeknek van olyan készsége, adottsága, melyet felismerve tanári segédlettel, tanulói szorgalommal magas színvonalra lehet emelni.

A szokásosnál kissé hosszabb szentmisét tanulóink dicséretes fegyelmezettséggel, őszinte érdeklődéssel hallgatták végig.

A szentmise után a vendégek, tantestületi tagok, régi diákok kíséretében az iskola újonnan elkészült tetőterében folytatták a tanévnyitó ünnepséget. Az Igazgató Atya felavatta az épületrészt és felszentelte az új tantermeket. A bensőséges hangulatú avató ünnepségen elmondta elismerő szavait, építő jellegű gondolatait Miklós János atya, iskolánk plébánosa, Alapi József polgármester és Lajkó József vendéglátó igazgató is.

Juhász Imre Igazgató Atya ajándék CD-t adott át Adolf Kolping életútjáról a Kolping iskolák megjelent igazgatóinak, hogy méltóképpen felkészülhessünk iskolánk névadója születésének 200. évfordulójára.
                                                          

                                                                                                                                Gyáfrásné Nyitrai Katalin

 

A Szolnok TV beszámolóját a linkre kattintva tekinthetik meg:

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=25191

 

 

E-Ügyintézés

Széchenyi 2020

ELBIR

 

A Kohner örökség megőrzése

KÖZALAPÍTVÁNY

JNSZ Megyei Könyvtárportál

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál

SZÁSZBEREK SE TÖRTÉNETE